Overdose a Kincsem Parkban
  Lovas KISOKOS
  Áprilisi lovas programajánló

Overdose a Kincsem Parkban

A "magyar csodalovat" 2009. április 19-én, a Kincsem Park szezonnyitó futamán láthatja újra a nagyközönség, amikor az Érdeklődőket, fogadni, szurkolni vágyókat 10:00 órától várjuk.
Az aznapi első futam 10:00 órakor kezdődik, majd a nap folyamán több futam is várható, a futamok között pedig családi programokkal, házias vendéglátással várjuk kedves Vendégeinket.

De vajon ki ez az Overdose?

Azt gondoljuk, nincs olyan honfitársunk, akinek be kellene mutatni ezt a hároméves angol telivért, aki a 2008-as veretlen „szárnyalása” során kivívta a jogot a 2008. októberi párizsi nagydíjon indulásra is. Itt ő is a világ legjobb sprinterivel találkozhatott csakúgy, mint egyetlen magyar idomítású telivér elődje: Kincsem, aki az 1870-es években szintén veretlen volt.

Ez a csodálatos világklasszis, aki jelenleg a világranglista harmadik helyén áll, most tehát ismét Magyarországra látogat és itt kezdi meg a 2009-es szezonját nem is akárkivel: Christophe Soumillonnel, a világ legjobbjának tartott zsokéjával a hátán!

Tudni kell, hogy az angliai születésű csoda ló eddig tizenegy versenyen indult el és mindannyiszor győztesen ért célba. Lehetne ez a szám tizenkettő is, ám 2008. október 5-én egy műszaki hiba és egy józan döntés megakadályozta ebben. Overdose ekkor bár pályarekorddal futotta le az ezer méteres távot, mégis feleslegesen. A versenyt ugyanis visszafújták. Mikóczy Zoltán pedig úgy döntött: a ló egészségére tekintettel az ismétlésen már nem indulnak.

Remélhetőleg az idei szezon is hasonlóan szép eredményekkel zárul majd. Mikóczy Zoltán úgy fogalmazott: „elérhetetlen álom, amelyet megpróbálunk megvalósítani”.

Amennyiben Ön is szeretné személyesen megcsodálni ezt a kivételes tehetségű telivért barátai, esetleg kollégái társaságában, úgy a lelátókon felül lehetőséget biztosítunk a Kincsem Rendezvényközpont - Panoráma éttermében való belépésre.
Ha azonban úgy gondolja, szívesebben töltené a nap minden percét a friss levegőn, a pálya közelében, úgy az idei szezonnyitó futamra felállított 300 nm-es – szeparálható – nagysátrunkban már 3.500,- Ft/fő + ÁfA összegért minden kedves Látogatónak kényelmes pihenést, házias menüsort biztosítunk (az italfogyasztás nem térítésmentes).

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, jegyrendelésért kérjük, Király Zsuzsannát keresse a 06-30/894-94-89-es telefonszámon.

Találkozzunk április 19-én és szurkoljunk egy emberként Kincsem utódjának!


Lovas Kisokos

Kedves Olvasó!

Lovas KISOKOS sorozatunk harmadik témaköreként a lovagláshoz szükséges eszközök pontos magyarázatát igyekszünk megadni.

Lovas eszközök II. rész

Nyeregkamra
Az a helyiség, ahol a nyergeket, valamint a kantárokat tartják.

Nyeregkápa
A nyereg ívelt része a mar felett. Szükség esetén itt akár kézzel is megfogódzkodhatunk. Az ülés mögötti rész a hátsó nyeregkápa.

Orrszíj
A kantárzat része, amelyet a ló orrnyergére helyezünk. Felerősíti a zabla hatását, és a helyén tartja azt.

Ostor
Különösen hosszú pálca mintegy 2 m hosszú szárral és kb. 3 m hosszú szalaggal, amelyet főleg futószárazáskor alkalmazunk segítségként.

Pányva
Rövid, kampós kötél, amelyet a kötőfékhez erősítenek, és a ló vezetésére és megkötésére használják.

Sarkantyú
A lovaglócsizmához csatolható fém kengyel hátranyúló, változatos hosszúságú csúccsal. A sarkantyúk kis nyomásával a lovat hátsó lábainak nagyobb aktivitására ösztönözzük.

Szárak
Két széles, zablához erősített bőrszíj, amelyeket a lovas a kezében tart. A végükön egy kapoccsal összecsatolgatók (angol lovaglási mód), de külön is maradhatnak (westernlovaglás). A lovas a szárakkal irányítja a lovat.

Kellemes tanulást kívánunk!

 

Desszert – Áprilisi lovas programajánló

BUGACI PÁSZTORMÚZEUM

Cím: 6114 – Bugac, Nagybugac
+36 (76) 575-112

A bugaci puszta közepén álló Pásztormúzeum a kiskunsági pásztorok életét, hagyományos szerszámait, eszközeit, és a környék természeti értékeit mutatja be.
A Pásztormúzeum környékén még ma is a régihez hasonló élet zajlik. A gyepeken szürke marhák, racka juhok és lovak legelnek. A puszta közepén épült fel a régi pásztorépítmények szabadtéri bemutatója. A hűvösölőt, az isztrongát, a karámokat, vagy a kontyos kunyhót ma már főleg a kirándulók használják.
A múzeum mellett kezdődik az Ősborókás, ahová túrautakon be lehet sétálni.
Tavasztól - október végéig naponta lovasbemutatón ismerhetik meg a látogatók a kiskunsági csikósok ügyességét, játékait, és a pünkösdi király választás feladatait.
 

MÁTAI MÉNES

Megközelíthető: Hortobágy falutól 3 km-re.

A Debrecen szabad királyi város által 300 éve alapított hortobágyi ménes a puszta jelképe. Gazdag és egyedi lótenyésztő hagyományai miatt sajátos helyet foglal el Európa nemzeti és történeti ménesei sorában. Ismertségét a hortobágyi csikósok lovasművészete és a nóniusz lófajta teremtette meg. Szervezett programjai közül legnépszerűbb a puszta természeti értékeit, pásztorhagyományait, csikósvirtusát, illetve a ménest, magyar szürke gulyát és tájra jellemző őshonos állatokat bemutató pusztai fogatozás.

További programlehetőségek:

  • Lovaglás és fogathajtás oktatása
  • Tereplovaglás
  • Zenés lovasparádé.


LOVAS TÚRÁK A GULYÁS TANYA SZERVEZÉSÉBEN:


Cím: 5358 Tiszafüred, Esze Tamás út 2/B.

  • Tisza–tó – Nagykörű lovastúra: 4 éjszaka, 3 nap lovaglás.

A túra útvonala lóháton 120 km.

  • Tiszafüred – Hortobágy – Tokaj lovastúra: 7 éjszaka, 6 nap lovaglás.

A túra útvonala lóháton 250 km.

  • Tiszafüred – Hortobágy – Tiszafüred lovastúra: 4 éjszaka, 3 nap lovaglás.

A túra útvonala lóháton 120 km.

 

PAPP-HÁZI PROGRAMOK EGÉSZ ÉVBEN
(Balatonfüred)

Lovasi napok mandula virágzástól a borvirágzáson át a jégvirágzásig

Április-május: barackvirágzás
Halfüstölés, grill parti, kemencés káposzta, csülökpörkölt bográcsba zuhanva, baracklekváros édes.
Fakultatív program: Majális, borkóstolók, lovas kocsikázás.

Május: almavirágzás
Bableves variációk bográcsban, kemencés kacsa háziasszony módra, lovasi almás rétes.
Fakultatív program: pince látogatások.
 
További programlehetőségekért kérjük, keresse fel honlapunkat a www.kincsemrendezveny.hu, oldalon.

Jó szórakozást kívánunk!

 

hirlevél leíratkozás